A katyvasz sok minden
beletartozik… Épp ezért is
írok le egy csomó kis apróságot, most átvezetésként az újabb kalandok felé! ; )
Az AuPair munka elsősorban
otthonülős meló, főleg akkor, ha kicsi gyerekekre kell vigyázni. Ez azt
jelenti, hogy Te hétfőtől-péntekig otthon (vagy a lakásban) töltöd az egész
napot, álmodozva arról hogy kimehetsz vagy elmehetsz a gyerekkel a házból…
Igen, mert vannak olyan szülök, akik rád bízzák a csemetét (a család szeme
fényét) de ne vidd sehová, mert a végén történik vele valami… ennyit a
bizalomról… Szóval, ha egy ilyen ember (Én és még egy pár barátnőm) kiszabadul
a városba meginni egy Monaco-t (gránátalma-szörpös Heineken) mondjuk pénteken,
akkor annak megadjuk a módját. Értem ezalatt a szép ruhát/szoknyát magas
sarkúval. Legutóbb egy hasonló
helyzetben az OktoberFest-t ünnepeltük meg a sok német/osztrák Genfben dolgozó
emberkékkel és nyugtáznom kellett, hogy kicsit kellemetlen volt a helyzet
(legalább is számomra) Hisz mindenki minket nézett… Persze a pasik elmormolták
a saját ízlésű véleményüket magukban, ahogy elnéztem jó vélemények születtek! :P
Ez az egész persze nem tartott öt percnél tovább, de kicsit valami hülye filmbe
éreztem magam, mint amikor a főhősök belépnek az ajtón és szinte minden
’spotlights’ rájuk szegeződik… :$ Akkor furcsa érzés volt, visszagondolva
viszont már megmosolyogtató.
Új munkahelyemből kifolyólag, új
munkaköri feladatok is jöttek szerény életembe. Nah most erre az egészen új
mozgásokat is magába foglaló feladatkörre úgy gondoltam eddig, hogy ’Oh, ezt
tudnám csinálni, de…’ Igen, ott van egy hatalmas ’DE’ Ködösítés helyett kibököm
már miről is van szó és ez a kutyasétáltatás. Nekünk Magyarországon mindig volt
kutyánk, amikor Budapesten laktunk akkor is. Ott mondjuk el is vittük sétálni,
de erről nagyon haloványak az emlékeim; majd Sarudon volt az ebeknek 2000m2
–es kert ahol lehet rohangálni eleget. Szóval most jött egy olyan hogy kutya is
van, amit sétáltatni is kell ám. Persze eleinte furcsa volt, majd egyre jobban
tetszett hisz azért elég jó popsi formálás is, hisz nem azért mész el sétálni,
mert Te szeretnél, hanem azért mert ’el kell vinni a kutyát’, mert a ’kutyának szüksége
van rá’. Így észrevétlenül is átmozgat az eb! ;) Ez mekkora már, hogy úgy tornázol,
hogy észre se veszed! A négylábú személyi edzőm persze nem éri be napi 3 körrel
és persze nem csak sétál… Hagy maga után kicsi pakkokat is, amit szagok és
undor ide vagy oda, össze kell ám szedni! Hisz milyen citizen vagy ha ott
hagyod? Hogy gondolsz a többi városlakóra? Tudtommal senki se szeret
beletappancsolni egyetlen egy ilyen pakkba; Én se. Így összeszedjük és erre
vannak ám zacskók is, csak erre. És nem csak úgy, mint otthon hogy látod, hogy
hol a helye, üresen… dehogyis… minden utcában, ahol általában szokott egy
kutyasétáltatós tour lenni van kihelyezett gyűjtőzacskó dobozka a
villanyoszlopon TELE zacskókkal… Ami fontos és értékelendő!
Van egy másik dolog, ami kifejezetten
tetszett itt, hogy vannak kutyás és nem kutyás parkok. Ezalatt azt értem, hogy
vannak elkülönített részek, derékig érő kerítéssel, ahol elengedheted a
kutyádat és megfuttathatod anélkül, hogy bárki és ideges lenne… ez jó a
kutyának és jó a gazdának is. Az utolsó kutyás furcsa dolog, amit tapasztaltam,
az a gazdák közötti ridegség volt. Anno, a fővárosi életünkben a kutya
sétáltalás, más kutyás barátokkal történő találkozást is jelentett. Itt sajnos
nagyívből kell kikerülnöd a másik kutyasétáltatás kellős közepén lévő párost;
szerintem olyan elven hogy ’tuti összeugranának’ a zéró toleranciához hasonlóan
van zéró szaglászás is… nehogy még a végén a másikat veszélybe sodorjuk… így
egy nap alatt sokszor háromszor is érzem magam hősnek, hogy túléltük a trip-t
nagyobb baj nélkül. Hát nah, ilyen ez a kutyabusiness. :D
Mostanság ahogy volt lehetőségem utazni egy
kicsit Európán belül is, minden városban vannak ’Interesting Faces’. Ezekből az
emberekből nyáron van a legtöbb a jó időből kiindulva, de vannak olyanok is,
akiket nem tántorít el hóesés vagy zúzmara sem. Találkoztunk így élő
szobrokkal, utcai magic show-t adó varázslókkal, zenészekkel, mint például
személyes kedvencem az a csávó, aki gitározott és ballonflakonból és kotyogós
kávéfőzőből eszkábált össze dobszerelést vagy Londonban a srác a biciklijét
szedte szét és abból csinált dobfelszerelést! : O Az utcai zenészekről inkább
nem mondanék semmit, akik állandó jelleggel vannak Genfben, állandó repertoárral…
Mondjuk mostanság nem láttam őket, így lehet, hogy ők is hazamentek karácsonyra
és „elfelejtettek” visszajönni. :P
Általában nem vagyok allergiás
külföldön élő magyarokra, sőt szerintem kifejezetten jó dolog az összetartás és
a szellem, amit képviselnek. Sajnos viszont elveszik az embertől azt az
aprócska örömöt, hogy boldogan és felhőtlenül beszélhet egy olyan nyelven, amit
a környezete nem ért meg… Volt rá példa, hogy egyik barátnőmmel teljesen
felhőtlenül beszélgettünk magyarul a buszmegállóban, majd egy idősebb bácsi
odafordult hozzánk és megkérdezte, hogy mi is voltunk a koncerten a templomban?
Én kb. két másodpercig se köpni se nyelni nem tudtam, majd egy nem annyira
lelkes 'Sajnos mi nem voltunk...' mondattal reagáltunk egyhangúan. A bácsi azt
hitte, hogy minden magyar jár ezekre a programokra kortól és beállítottságtól
függetlenül, mi meg azt, hogy mi sem tudunk normálisan beszélgetni úgy, hogy
más ne értse. Lehet önző dolog ez, de engem például kifejezetten zavar ez a
dolog… Volt rá példa, hogy a Coop-ban épp a takarítószerek között néztem szét,
majd egy nem annyira lelkes vagy szörnyen magyar anyuka közölte a gyerekével,
hogy nem veszik meg azt a ketyerét, amit a csemete kinézett magának…
természetesen magyarul. Hirtelen azt hittem, hogy nem is Genfben vagyok,
gyorsan körbe is néztem, hogy ez a valóság vagy csak álmodom, hisz nem ehhez
vagyok szokva ebben a környezetben.
Viszont a kedvenc akkor is a hegedűs
bácsi volt még a nyáron, aki elhúzta a nótáit majd járt körbe az asztalok
között hátha valaki ad neki némi aprót a zenei szórakoztatásért. Jött hozzánk
is, de mi annyira nem figyeltünk oda rá, hisz nagyon benne voltunk a
beszélgetésben, majd odaszólt nekünk magyarul, hogy ’kellemes délutánt a szép hölgyeknek!’
mint kiderült a bácsi szlovákiai magyar volt… : ) Volt olyanra is példa, hogy
valaki megköszönte nekem azt, hogy tartottam neki az ajtót és reagáltam is rá
hogy szívesen, majd 5 perccel később esett le hogy nem ’Merci-t’ mondott hanem
’Köszönömöt’. Szóval kérdem én, hol marad az efféle szabadsága az embernek? Lehet,
dél Afrikába kellene költözni… hmmm…
Úgy vélem mára ennyi elég is
lesz, hogy megint beizzítsak mindenkit a chapterekkel, hamarosan jön Athén és a
többiek! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése