Chapter 20 - Síri csend és hullaszag...

Its been a while... 

A blogot a ködös albionban megszokott àtlàthatatlan köd jàrja àt màr egy ideje. Az a bizonyos köd, ami    àltalàban nagyon nehezen szàll fel és az autosok nagyon nem szeretik. Pont manapsàg volt eszembe a blog hogy miért is szünetel màr egy ideje. Miért nem sikerül egy bejegyzésnek sem születnie?

A kérdés akarva-akaratlanul is a lelkiismerethez szol, hisz mindig talàl kifogàsokat màsra, `fontosabb`dolgokra. Rengeteget gondolkoztam azon hogy hovà tunhetett az a lelkes kalandokra éhes kiscsaj az életembol, aki a blogot elkezdte, (a kutyasétàltatàs kituno program erre ;) ) A miért?-re a vàlasz osszetett lett és ugy érzem hogy tartozom nektek azzal hogy ezt megosszam veletek, hisz valahogy a blognak is koszonhetem hogy azt amit Genfben elértem, ahovà jutottam...

Szoval, here we go:

Nemes egyszeruséggel beszimpatott a helyi valosàg. A kezdeti lelkesedés és felfedezo vàgyàs àtalakult rutinnà és a rutin naprol napra rombolja azt a gondolatot, amiért idejottem. Tipikus catch 22.  Rà kellett jonnom, hogy Genf nem lesz az a vàros, ahol én le szeretném élni az életemet és a standard elvàràsoknak megfeleljek és `tovàbb lépjek` a tàrsadalom létràjàn. Nem fogok itt letelepedni, mert nem érzem az otthonosnak, nem érzem az enyémnek, a sajàtomnak. Persze, itt ezen a ponton lehet sokan felhàborodtok, a màsik fél meg eroteljesen bologat és helyesel velem egyutt. Mindig mindenki magànak donti el, hogy mit vàlaszt. Màr egy ideje egy listàt vezetek pro és contra szinten a kérdéssel a tetején: `Should i stay or should I go? (!!??!!!!!???????!!!???) Epp ennek a hezitàlàsnak az oka a blog minimàlis tartalék làngon égése... 

Egy idejig ugy voltam vele, hogy majd bepotolom az osszes kis torténetet amit el akartam nektek mesélni, mindegyik chapter itt van a fejemben és teherként cipelem magammal naprol napra, mert annak ellenére hogy lenne mit mesélni a vàros kihozta belolem azt hogy màr nem inspiràl. Ràjottem hogy azért tologatom naprol-napra és hétrol-hétre valamint most màr tobb mint egy éve az egészet mert egyszeruen nem érzem fontosnak màr azt hogy azokat a standard dolgokat amiket sikerult megszoknom megosszam veletek, nem vàlt fontossà a beszàmolàs a hétkoznapjaimrol, mert tényleg szurke hétkoznapok lettek belole... Manapsàg inkàbb a kisebb apro momentumokat veszem észre és el is raktàrozom magamban, hogy valamilyen szinten az én boldogsàgszintemet megtartsam. Sajnos rà kellett jonnom, hogy az a rengeteg dolog és pozitiv dolog amit megosztottam veletek lecsokkent egyszemélyes életbentartos mennyiségre. Oly annyira, hogy szinte màr a kreativkodàshoz sem volt kedvem. Ihlet gyujtés volt, probàlni feltoltodni egy olyan helyen, ahol tudod hogy nem kaarsz maradni és ennek mindenféle formàja.  Szégyen hisz arra gondolna az ember, hogy ha uj kalandba kezd akkor az nem fog befejezodni és vagy legalàbb is nem fogsz felkelni egyszer az agybol ugy hogy `Mit is keresek még mindig itt?`Pont emiatt a vacilàlàs miatt nem szuletett semmi 2013-ban. Szégyeld magad Sutemény hovà jut a vilàg?!

Most jott el ez a pillanat... a vàltàs ideje... amiért idejottem, màr megvan vagy legalàbb is ugy érzem hogy teljesitettem a magam irànyàba feltett feltételeket.Ugy érzem hogy uj kalandra, uj kihivàsokra van szukségem. Miutàn a 2014-es év a vàltozàsok éve, ezért dupla, sot tripla okom van rà hogy miért kell ennek az évnek màsnak lennie, jobb lesz mint a tobbi, pontosabban jobbnak kell lennie mint a tavalyi. 

A vàltozàs szele màr elkezdte àtjàrni a lelkemet, szépen lassan baràtkoztam meg a gondolattal, hogy mégis hogy és milyen formàban fogok ràtok és a blogra idot szakitani. Hisz ez fontos nektek, és fontos nekem is hisz az én kis szokàsos kreativkodàsomat kiéljem ebben a formàban. Persze ez csak az elso lépés, de valahol mindig el kell kezdeni. Terveim persze vannak, tobbek kozott màr egy pàr honapja foglalkozok is vele, programszervezés, nyitottsàg az uj felé, sokadik lehetoség megadàsa a vàrosnak, de most kicsit màs formàban mint eddig... 

...We will see...

De addig ha minden a terveim szerint halad, akkor nem kell ilyen sok idot vàrni a beszàmolokra... 

Suti is back, vagy legalàbb is rajta van az ugyon ;)

Ez most kivételesen egy eléggé érzelgos chapter lett, de ilyen is kell... hisz én is ember vagyok és kulfoldon az élet nem habostorta... nahde addig is megprobàlok felzàrkozni minden torténettel is, step-by-step!

pusszantàs

Z

Chapter 19 - A holland biciklizés titkának kiderítése Project

Volt egyszer - aránylag régen - amikor a Süti becenevű hölgyemény először ment el úgy Európában utazni, hogy meglátogatott egy kedves barátnőjét kísérő nélkül. Hogy ez miért nagy dolog? És miért Hollandia? Ez a történet mesélése közben ki fog derülni nincs aggodalomra ok, mindenre választ fogtok kapni. ; )

Az Amsterdami vasútállomás homlokzata

A nagy utazásra február közepén került sor, egészen pontosan 16-20ig és persze hogy ekkor kellett Lénárdnak is Genfbe jönnie… :D Remélem ennek ellenére, hogy nem kapott olyan városmegismerős túrát, mint amilyet várt volna … :D nem volt annyira csalódott… :P

Nahde vissza a témára. Genfből repültem hajnalban Amsterdam-ba, a Hollandok fővárosába, a piros lámpás utcák mennyországába. Miután barátnőm Bredában (link) tanult Erasmus-sal akkor még, ezért volt még időm szétnézni Amsterdamban is. Szóval így néz ki egy rutinos utazó, ha egy új városban találja magát és nem akar turistának látszódni: (a következő információkat ajánlom mindenkinek intenzív használatra, még akkor is, ha társasággal utaztok!)

         1.)    megérkezés az adott város reptérre (vasútállomására), majd felmérni a helyzetet, hogy mennyi időtök van az átszállásig/tovább utazásig.

    2.)   Vonattal/metróval vagy bármilyen tömegközlekedési eszközzel (akár még lovas kocsival is) megtámadjátok a városközpontot és kerestek egy vagy két locker-t a cuccaitoknak. Ez általában minden nagyobb állomásnál van. pár euróért kaptok akár 24 órás biztonsági szekrényt azoknak a dolgaitoknak, amire nincs szükségetek a városnézéshez. Ebből kifolyólag NEM ajánlom, hogy gurulós táskával együtt nézzétek meg a várost, hisz körülményes húzni, nehéz és természetesen egyértelműen a homlokotokra van ragasztva a matrica hogy ’ÉN LENNI TURISTA!’ ez akkor gáz, ha még tanácstalanul forgolódsz is egy kereszteződésben egy térképpel a kezedben… Spórold meg magadnak ezt a pillanatot és hallgass rám. ;)

      3.)    Még mielőtt bezárjátok a táskátokat és elindultok, bizonyosodjatok, meg hogy nálatok van minden tipikus turista kellék: térkép, fényképezőgép (nekem ezt sikerült bezárnom először a táskával együtt, szóval dupla áron vigyáztak a táskámra AMS-be..-> tanulópénz) üveg víz, zsepi, telefon és minden, amire szükséged lehet.

        4.)    Ha nem voltál annyira felkészült, hogy nálad van minden infó a városról, akkor irány a Tourist Office. Ez az a hely ahol tutira beszélnek angolul és szívesen segítenek azoknak, akik nem annyira ismerik a várost (pl. Én ilyen voltam, vagy Te is ilyen lehetsz) kapsz térképet, eligazítást, tippeket. Minden mi szem szájnak ingere. Ha vérprofi vagy akkor még vehetsz egy kis turista könyvet a helyi újságárusnál, így egy kávé mellett magadtól is ki tudod találni, hogy mit akarsz megnézni.

      5.)    FEDEZD FEL A VÁROST. Ezen a ponton már rád van bízva, hogy mit szeretnél. Múzeumokat szeretnél nézni, átérezni azt az érzést, amit csak helyiek érezhetnek, vagy megnézni az összes híres épületet. Feltételezem mindenki kitapasztalta már, hogy mit szeret felfedezni egy városban. ;)

Ezen a listán én is végigmentem. Nem mondom, hogy szentírás, de rengeteg időt és felesleges kellemetlenséget meg tudsz magadnak spórolni, ha hallgatsz a listára.

Nekem sikerült úgy eljutnom az Anne Frank Múzeumig, hogy totál sikerült eltévednem. :$ De 5 perc nem látványos forgolódás után megtaláltam magam a térképen és elindultam arra amerre kellett. Nekem össz-vissz volt 6 órám aránylag a fővárosban, majd 2 óra vonatozás le Bredába. Úgy döntöttem hajnali fél 10 körül már, amikor már túl voltam az infós irodán és szereztem guidebook-t is, hogy megnézem a legnépszerűbb helyeket, múzeumokat kívülről, készíteni pár fekete-fehér ’tipikusanvárostjellemző’ képet és ronggyá sétálom magam. Ezt sikerült is véghez vinni. Úgy hogy kb. délután 3-ra beültem egy Starbucks-ba (igen tudom shame on me) hogy átgondoljam mit kellene még látni, leírni az aktuális gondolataimat. etc. majd amikor rájöttem hogy akár Bredában is tudok egy kávézóban gondolkozni és összeszedtem magam hogy akkor elindulok vissza a vasútállomásra, akkor odajött hozzám egy srác… Nah ez volt az a pillanat, amikor nem tudtam eldönteni, hogy ennyire szép lennék, hogy kiszúrtak vagy valami rá van ragasztva a hátamra… A fiatal srác (aki iPad-del fényképezett, -.-’ no comment) rám kérdezett hogy beszélek e angolul. Én válaszoltam, hogy igen, beszélek. (Ekkor még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretne) majd megkérdezte, hogy tudom e, hogy hol lehet venni jegyet a villamosra. Nos, ezen a ponton majdnem kitörtem a röhögéstől, hisz egyértelműen helyinek nézett, ami engem hatalmas büszkeséggel töltött el, valamint egyértelmű visszaigazolást kaptam, hogy az álcám tökéletesen működik!!! YIHAW! Majd a másodperc töredéke alatt lezajló apró dolgok után válaszoltam neki, hogy ha csak pár megállót szeretne menni, akkor nyugodtan ugorjon fel és utazzon vagy 3 megállót… Tudom bliccelésre buzdítani egy egyértelmű turistát gáz, de őszintén szólva én is ezen a kérdésen tűnődtem akkor már egy ideje. : )

Az a bizonyos építészet

A város maga nagyon tetszett, főleg építészetileg! Stílusban arra gondoltam, hogy egy két évre tökéletes lehetne ott lakni, mindennap inspirálódni és annyi könyvet írni (szerény személyen erről álmodozott) vagy töménytelen mennyiségű festményt festeni vagy bármi, ami kultúrával és alkotással függ össze, hogy leírhatatlan. Folyamatosan minden utcában az az érzés kerített hatalmába, hogy ha itt lenne a számítógépem, az össze chapter megszületne hipp hopp – verejték nélkül – secc-pecc alatt. persze lehet hogy erősen befolyásoló tényező volt az intenzív fű illat a városban, hisz aki nem tudná ebben az országban, ezen könnyű drog használata legális. Hozzá kell tennem, hogy én eléggé nehezen viselem az ilyesmit… Szóval az elámulás össze volt kötve a ’friss levegőt szeretnék’ érzéssel. Persze az emberektől is el voltam ámulva, hisz a többséget simán helyinek neveztem és bennük is láttam ezt a ’Én Amsterdami vagyok és cool’ hozzáállást. Lehet ezt látta bennem is a srác… :P

ahogy írtam is... kívülről :)

A vonatozással nem volt semmi gáz azt leszámítva, hogy egy peron valójában kettő… a két vége két másik vonat megállóhelye… engem ez egy picit összezavart, majd amikor felszálltam a vonatra reménykedtem benne, hogy valóban Bredába fog vinni a szerelvény. Hál’ Istennek a megérzéseimre hallgattam és sikerült eljutnom Bredába. Persze ekkor már hulla fáradt voltam a hajnali kelés és a folyamatos városfelfedező sétálás után. Ezért barátnőmre hallgatva bementem egy kávézóba, ami ott volt a vasútállomástól annyira nem messze. ki is volt rá írva, hogy 'Purple Rain Coffee Shop' feltételeztem, hogy lehet kávét inni és békén hagynak egy órára. Amikor beültem néznek rám, hogy esetleg ID? Mondom ennyire retardáltak, hogy nem látják, hogy öregebb vagyok, mint 18 valamint, miért kellene egy kávézóban megtudni azt, hogy én hány éves is vagyok, Amerika után ezt egy nagyon felesleges és felháborító procedúrának tekintettem, hisz egyértelműen idősebbnek nézek ki, mint a korom. Önzés nélkül… :P Aztán persze kiderült, hogy amit Hollandiában coffeeshopnak hívnak, az az a hely ahol lehet füvezni is; füvezni meg természetesen 18 év felett lehet és ezért ID-ztatnak mindenkit… Nos, ezen információ hiányában és fáradságomból kifolyólag felháborodva mondtam nekik, hogy én csak egy teát akarok, mit a vágható füstből kifolyólag nagyon gyorsan fogyasztottam el. Hisz Genfben és az államokban sem lehet zárt térben dohányozni, attól függetlenül, hogy milyen típusú a dohány… ahogy tudom (és rettentően örülök a hírnek), hogy otthon se lehet már ilyet… EZAZ! Szóval talán ezek után otthon is el tudok menni kulturáltan szórakozni, úgy hogy közben nem fogok megfulladni a füsttől.

Nahde vissza a kávézóhoz, barátnőmet persze ezzel a hírrel sikerült felvidítanom az óráján, majd mondtam neki, hogy inkább megvárom a vasútállomáson, talán ott nem fogok füstmérgezésben meghalni. Kb. úgy éltem meg a pillanatot, ahol már nagyon kellett pisilni és nagyon szerettem már ledőlni aludni, mint egy hatalmas farönk.  Ezen elképzeléseim végül sikeresen teljesültek! ;)

Breda főterén

A város egy Debrecen méretű csoda és annyira lapos, ha lenne egy darab egyenes utcája tutira át lehetne látni a végére. Ezen a ponton viszont teljesen érthető miért jár mindenki biciklivel. Ad 1, mert Hollandiában vagyunk, ad 2, sokkal egyszerűbb közlekedni.

Ebből kifolyólag, ha egy ember Akár Bredába, akár az ország többi részére költözik, a lakástalálás után ez a második dolog, hogy szerez magának egy biciklit. Kijelenthetem, hogy én is bicikliztem, igaz nem a backup cangával hanem Mimózával, de nagyon jól összehangolódtunk arra a pár körre! : ) A város alaphangon valószínűleg nyugis, de Farsang avagy Carneval-ból kifolyólag, totál őrültek háza volt. Direct-be megtapasztalhattam, hogy milyen az, ha van mit ünnepelni. Persze odaérkezésemkor még úgy voltam vele, hogy áááá dehogy kell nekem kosztüm. hisz nem is vagyok helyi… de amikor bementünk a városba és egyedül mi voltunk normális ruhában a városban… Nem is kellett több… úgy mentünk valami kosztüm után nézni, mint a kisangyal. Én találtam valami 18euróért egy gésaruhát, amit egyszeri és kihagyhatatlan ajánlatnak véltem felfedezni. Barátnőmék - az egyszerűség jegyében - zebrák lettek! : ) és milyen jól állt nekik!

A zebra és a gésa... :D

Sikerült rajtuk keresztül megízlelni milyen lenne Erasmusosnak lenni… ÉS teljesen furcsa volt a gondtalanság, amit tapasztaltam. Természetesen erről szól az egész, kapcsolatokról és hatalmas tapasztalatról és töménytelen utazásról, carpe diem életérzésről. Én kicsit kiöregedve éreztem magam az egészből; nem azért mert korban nem lehetnél ugyanebben a cipőben, hanem egyszerűen nekem maga az egyetem feeling is kimaradt, akkor az Erasmus ennek az egyetem feelingnek a habja.

Összességében teljesen pozitív volt az egész trip, látni barátnőmet kivirágozva látni egy új országot, új embereket, új dolgokat megtapasztalva. Mind a 4nap kb. az amerikai utazgatásaim emlékét hozták vissza, azt az érzést, amikor tudod hogy szereted az életet megélni. olyan pillanatokért, amiket meg kell élni és nem csak meghallgatni. Szóval lényegében: Köszönöm a lehetőséget Barba! ;) <3

Ami jó az egészben, hogy még van olyan hely Európában ahol nem jártam, szerencsére… Úgy hogy vigyázat még lesz egy pár desztináció! ;)

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hol készült a kép? megfejtéseket commentben kérnék! ;)

A nagy visszatéréssel együtt egy játékot is szeretnék indítani. Természetesen nem azt várom, hogy most hipp hopp mindenki elkezdi olvasni a blogot megint, de aki Genfben lakik azoknak kötelező a tippelgetés:

A lényeg: Minden egyes chapternél fel fogok tenni egy képet, amit itt Genfben készítettem. A Genf és környékén élők feladata az lesz, hogy kitalálják merre is készítettem a képet! ;) a feladat nem egyszerű, mert olyan dolgokat fényképezek le, amit legalább 6000 szer láthattál, de sose figyeltél fel rá. Szóval kicsit városfelismerős lesz a játék. Ugyanakkor mindenki más is tippelhet, javasolhat dolgokat, akikkel a képeket készítettem, azoktól azt kérem, hogy várjanak a megfejtés bedobásával… szeretnék némi izgalmat és kutakodást kihozni az olvasóközönségből. ;) 

Speciális Chapter - Dolce Gusto Pályázat

Hogy miért pályázat? Miért most? Éreztétek már úgy valaha az életben, hogy egy adott esemény filmbe illően nektek szól és érzitek, ha megcsináljátok akkor pozitívan jöttök ki belőle? Nos, én is így voltam a Dolce Gusto lehetőségével... A blogom helyi és otthoni visszhangja - és az a pár cikk a GenfHun-ra - csak belelkesített arra, hogy felvállaljam azt, ahogy írok. Annak ellenére, hogy volt középiskolai magyartanárom nem látott írományaimban kreativitást. Én viszont kitartottam és most adok egy nagyobb lehetőséget hideg és meleg kritikának, olyan embereknek akik nem ismernek és bízom benne, hogy majd ők is lelkesek lesznek! Legalább annyira, hogy olvassanak! ; ) Az iromány szigorúan kiváncsiságból készül, nem a nyeremény az, ami miatt elkezdtem ezt... Szóval normál bevezetés után, hogy értse mindenki miért nem írok a szokásos dolgaimról, bele is vágnék a nokedlis pörköltbe! : )

Eddig is érdekeltek a designer munkák és kreációk, az aktuális formák-stílusok ruhákban és használati tárgyakban. Folyamatosan figyelem mi hogy passzol egymáshoz, egy lakásban, a saját öltözködésemben (huh... mire reggel kiválasztom mi lesz az aznapi viselet...hisz mindennek passszolnia kell), idegen lakásban, ruházati üzletben és minden olyan helyen, ami nem egy raktár hogy csak odarakod és jól van úgy. Ezt én egy beépített lakberendezői vénás ízlésnek hívom. Minden emberben megvan valahol, csak sokan elnyomják vagy csak nem figyelnek oda rá...főleg az öltözködésben! Oh Anyu, hányszor láttam azt, hogy egy aktuális igen népszerű ruhatervező szerzeményét láttam viszont az utcán egy másik tervező táskájával és cipőjével. Csak az összhang nem volt meg; színben, stílusban valahogy nem akart egyszerűen passzolni. Ugyanez megvan a lakásban is, hisz azt vallom hogy amilyen a lakásod/szobád/lakrészed olyan vagy Te magad is. Ahogy ruhatáradban is megvannak a különlegesebb darabok, úgy a lakásodat is feldíszíted pár igen hangsúlyos darabbal. Lehet ez saját készítésű komódból fabrikált könyvespolc vagy egy formatervező győztes darabja vagy akár egy Ikeás könyvespolc saját festéssel. Az jó hogy minden lehetséges! Persze ez igényel némi kreativitást is. 

Ezen a ponton említeném meg Agatha Ruiz De la Prada nevét, hisz ő egy nagyon neves spanyol tervező, aki ruhákon kívül belevágott használati tárgyak tervezésébe is. Nekem a bukósisakon kívül (ami a sípályán tuti feltűnést fog kelteni) a kávégépe tetszik nagyon. Hisz maga a kávégép alapfunkciójánál fogva igen hasznos, de ha még jól néz ki, akár lehet a lakás éke is! A hölgyemény a ruháiban megálmodott ötletesebb és színesebb kreálmányait átvitte az öltözködésből a hétköznapi tárgyakba. Az ötlet maga szerintem fenomenális, hisz miért ne tehetnénk a használati tárgyainkat is különlegessé legalább annyira amennyire az öltözködésünket? Ugyanazon formákat és színeket használva? Milyen érzés lenne nem beleolvasni a környezetbe, hanem inkább ízlésesen kilógni?

Lényeg a lényeg, hogy ahogy egy kávégép fel tud vidítani Téged, úgy Te is fel tudod vidítani a saját asztalodat például virágdekorációval, a konyharészt az irodában (mondjuk egy kapszulákból kirakott smiley-val), vagy akár egy szimpla vázára rajzolsz speciális tintával ábrákat, amiket szeretsz! A lényeg hogy tedd magad túl azon a szürkeségen, ami benned van és szedd elő a színességet; úgy ahogy Agatha is csinálja! ; )

Chapter 16 - Genfi "katyvasz"

MÉG ÉLEK! Csak szörnyen keveset vagyok sz.gép előtt és szörnyen keveset van időm ezzel foglalkozni. Mégsem akarok mentegetőzni hisz így titeket veszítelek el, akik eddig rendszeresen olvasták a blogot... Valamint nem annyira egyszerű 5darab chapterrel a fejemben élni a mindennapokat, hisz csak az a bizonyos 'gépelési idő' hiányzik... nade meguntam a banánt, itt a következő:

A katyvasz sok minden beletartozik… Épp ezért is írok le egy csomó kis apróságot, most átvezetésként az újabb kalandok felé! ; )

Az AuPair munka elsősorban otthonülős meló, főleg akkor, ha kicsi gyerekekre kell vigyázni. Ez azt jelenti, hogy Te hétfőtől-péntekig otthon (vagy a lakásban) töltöd az egész napot, álmodozva arról hogy kimehetsz vagy elmehetsz a gyerekkel a házból… Igen, mert vannak olyan szülök, akik rád bízzák a csemetét (a család szeme fényét) de ne vidd sehová, mert a végén történik vele valami… ennyit a bizalomról… Szóval, ha egy ilyen ember (Én és még egy pár barátnőm) kiszabadul a városba meginni egy Monaco-t (gránátalma-szörpös Heineken) mondjuk pénteken, akkor annak megadjuk a módját. Értem ezalatt a szép ruhát/szoknyát magas sarkúval.  Legutóbb egy hasonló helyzetben az OktoberFest-t ünnepeltük meg a sok német/osztrák Genfben dolgozó emberkékkel és nyugtáznom kellett, hogy kicsit kellemetlen volt a helyzet (legalább is számomra) Hisz mindenki minket nézett… Persze a pasik elmormolták a saját ízlésű véleményüket magukban, ahogy elnéztem jó vélemények születtek! :P Ez az egész persze nem tartott öt percnél tovább, de kicsit valami hülye filmbe éreztem magam, mint amikor a főhősök belépnek az ajtón és szinte minden ’spotlights’ rájuk szegeződik… :$ Akkor furcsa érzés volt, visszagondolva viszont már megmosolyogtató.

Új munkahelyemből kifolyólag, új munkaköri feladatok is jöttek szerény életembe. Nah most erre az egészen új mozgásokat is magába foglaló feladatkörre úgy gondoltam eddig, hogy ’Oh, ezt tudnám csinálni, de…’ Igen, ott van egy hatalmas ’DE’ Ködösítés helyett kibököm már miről is van szó és ez a kutyasétáltatás. Nekünk Magyarországon mindig volt kutyánk, amikor Budapesten laktunk akkor is. Ott mondjuk el is vittük sétálni, de erről nagyon haloványak az emlékeim; majd Sarudon volt az ebeknek 2000m2 –es kert ahol lehet rohangálni eleget. Szóval most jött egy olyan hogy kutya is van, amit sétáltatni is kell ám. Persze eleinte furcsa volt, majd egyre jobban tetszett hisz azért elég jó popsi formálás is, hisz nem azért mész el sétálni, mert Te szeretnél, hanem azért mert ’el kell vinni a kutyát’, mert a ’kutyának szüksége van rá’. Így észrevétlenül is átmozgat az eb! ;) Ez mekkora már, hogy úgy tornázol, hogy észre se veszed! A négylábú személyi edzőm persze nem éri be napi 3 körrel és persze nem csak sétál… Hagy maga után kicsi pakkokat is, amit szagok és undor ide vagy oda, össze kell ám szedni! Hisz milyen citizen vagy ha ott hagyod? Hogy gondolsz a többi városlakóra? Tudtommal senki se szeret beletappancsolni egyetlen egy ilyen pakkba; Én se. Így összeszedjük és erre vannak ám zacskók is, csak erre. És nem csak úgy, mint otthon hogy látod, hogy hol a helye, üresen… dehogyis… minden utcában, ahol általában szokott egy kutyasétáltatós tour lenni van kihelyezett gyűjtőzacskó dobozka a villanyoszlopon TELE zacskókkal… Ami fontos és értékelendő!

Van egy másik dolog, ami kifejezetten tetszett itt, hogy vannak kutyás és nem kutyás parkok. Ezalatt azt értem, hogy vannak elkülönített részek, derékig érő kerítéssel, ahol elengedheted a kutyádat és megfuttathatod anélkül, hogy bárki és ideges lenne… ez jó a kutyának és jó a gazdának is. Az utolsó kutyás furcsa dolog, amit tapasztaltam, az a gazdák közötti ridegség volt. Anno, a fővárosi életünkben a kutya sétáltalás, más kutyás barátokkal történő találkozást is jelentett. Itt sajnos nagyívből kell kikerülnöd a másik kutyasétáltatás kellős közepén lévő párost; szerintem olyan elven hogy ’tuti összeugranának’ a zéró toleranciához hasonlóan van zéró szaglászás is… nehogy még a végén a másikat veszélybe sodorjuk… így egy nap alatt sokszor háromszor is érzem magam hősnek, hogy túléltük a trip-t nagyobb baj nélkül. Hát nah, ilyen ez a kutyabusiness. :D

 Mostanság ahogy volt lehetőségem utazni egy kicsit Európán belül is, minden városban vannak ’Interesting Faces’. Ezekből az emberekből nyáron van a legtöbb a jó időből kiindulva, de vannak olyanok is, akiket nem tántorít el hóesés vagy zúzmara sem. Találkoztunk így élő szobrokkal, utcai magic show-t adó varázslókkal, zenészekkel, mint például személyes kedvencem az a csávó, aki gitározott és ballonflakonból és kotyogós kávéfőzőből eszkábált össze dobszerelést vagy Londonban a srác a biciklijét szedte szét és abból csinált dobfelszerelést! : O Az utcai zenészekről inkább nem mondanék semmit, akik állandó jelleggel vannak Genfben, állandó repertoárral… Mondjuk mostanság nem láttam őket, így lehet, hogy ők is hazamentek karácsonyra és „elfelejtettek” visszajönni. :P

Általában nem vagyok allergiás külföldön élő magyarokra, sőt szerintem kifejezetten jó dolog az összetartás és a szellem, amit képviselnek. Sajnos viszont elveszik az embertől azt az aprócska örömöt, hogy boldogan és felhőtlenül beszélhet egy olyan nyelven, amit a környezete nem ért meg… Volt rá példa, hogy egyik barátnőmmel teljesen felhőtlenül beszélgettünk magyarul a buszmegállóban, majd egy idősebb bácsi odafordult hozzánk és megkérdezte, hogy mi is voltunk a koncerten a templomban? Én kb. két másodpercig se köpni se nyelni nem tudtam, majd egy nem annyira lelkes 'Sajnos mi nem voltunk...' mondattal reagáltunk egyhangúan. A bácsi azt hitte, hogy minden magyar jár ezekre a programokra kortól és beállítottságtól függetlenül, mi meg azt, hogy mi sem tudunk normálisan beszélgetni úgy, hogy más ne értse. Lehet önző dolog ez, de engem például kifejezetten zavar ez a dolog… Volt rá példa, hogy a Coop-ban épp a takarítószerek között néztem szét, majd egy nem annyira lelkes vagy szörnyen magyar anyuka közölte a gyerekével, hogy nem veszik meg azt a ketyerét, amit a csemete kinézett magának… természetesen magyarul. Hirtelen azt hittem, hogy nem is Genfben vagyok, gyorsan körbe is néztem, hogy ez a valóság vagy csak álmodom, hisz nem ehhez vagyok szokva ebben a környezetben.

Viszont a kedvenc akkor is a hegedűs bácsi volt még a nyáron, aki elhúzta a nótáit majd járt körbe az asztalok között hátha valaki ad neki némi aprót a zenei szórakoztatásért. Jött hozzánk is, de mi annyira nem figyeltünk oda rá, hisz nagyon benne voltunk a beszélgetésben, majd odaszólt nekünk magyarul, hogy ’kellemes délutánt a szép hölgyeknek!’ mint kiderült a bácsi szlovákiai magyar volt… : ) Volt olyanra is példa, hogy valaki megköszönte nekem azt, hogy tartottam neki az ajtót és reagáltam is rá hogy szívesen, majd 5 perccel később esett le hogy nem ’Merci-t’ mondott hanem ’Köszönömöt’. Szóval kérdem én, hol marad az efféle szabadsága az embernek? Lehet, dél Afrikába kellene költözni… hmmm…

Úgy vélem mára ennyi elég is lesz, hogy megint beizzítsak mindenkit a chapterekkel, hamarosan jön Athén és a többiek! ;)