Speciális Chapter - Dolce Gusto Pályázat

Hogy miért pályázat? Miért most? Éreztétek már úgy valaha az életben, hogy egy adott esemény filmbe illően nektek szól és érzitek, ha megcsináljátok akkor pozitívan jöttök ki belőle? Nos, én is így voltam a Dolce Gusto lehetőségével... A blogom helyi és otthoni visszhangja - és az a pár cikk a GenfHun-ra - csak belelkesített arra, hogy felvállaljam azt, ahogy írok. Annak ellenére, hogy volt középiskolai magyartanárom nem látott írományaimban kreativitást. Én viszont kitartottam és most adok egy nagyobb lehetőséget hideg és meleg kritikának, olyan embereknek akik nem ismernek és bízom benne, hogy majd ők is lelkesek lesznek! Legalább annyira, hogy olvassanak! ; ) Az iromány szigorúan kiváncsiságból készül, nem a nyeremény az, ami miatt elkezdtem ezt... Szóval normál bevezetés után, hogy értse mindenki miért nem írok a szokásos dolgaimról, bele is vágnék a nokedlis pörköltbe! : )

Eddig is érdekeltek a designer munkák és kreációk, az aktuális formák-stílusok ruhákban és használati tárgyakban. Folyamatosan figyelem mi hogy passzol egymáshoz, egy lakásban, a saját öltözködésemben (huh... mire reggel kiválasztom mi lesz az aznapi viselet...hisz mindennek passszolnia kell), idegen lakásban, ruházati üzletben és minden olyan helyen, ami nem egy raktár hogy csak odarakod és jól van úgy. Ezt én egy beépített lakberendezői vénás ízlésnek hívom. Minden emberben megvan valahol, csak sokan elnyomják vagy csak nem figyelnek oda rá...főleg az öltözködésben! Oh Anyu, hányszor láttam azt, hogy egy aktuális igen népszerű ruhatervező szerzeményét láttam viszont az utcán egy másik tervező táskájával és cipőjével. Csak az összhang nem volt meg; színben, stílusban valahogy nem akart egyszerűen passzolni. Ugyanez megvan a lakásban is, hisz azt vallom hogy amilyen a lakásod/szobád/lakrészed olyan vagy Te magad is. Ahogy ruhatáradban is megvannak a különlegesebb darabok, úgy a lakásodat is feldíszíted pár igen hangsúlyos darabbal. Lehet ez saját készítésű komódból fabrikált könyvespolc vagy egy formatervező győztes darabja vagy akár egy Ikeás könyvespolc saját festéssel. Az jó hogy minden lehetséges! Persze ez igényel némi kreativitást is. 

Ezen a ponton említeném meg Agatha Ruiz De la Prada nevét, hisz ő egy nagyon neves spanyol tervező, aki ruhákon kívül belevágott használati tárgyak tervezésébe is. Nekem a bukósisakon kívül (ami a sípályán tuti feltűnést fog kelteni) a kávégépe tetszik nagyon. Hisz maga a kávégép alapfunkciójánál fogva igen hasznos, de ha még jól néz ki, akár lehet a lakás éke is! A hölgyemény a ruháiban megálmodott ötletesebb és színesebb kreálmányait átvitte az öltözködésből a hétköznapi tárgyakba. Az ötlet maga szerintem fenomenális, hisz miért ne tehetnénk a használati tárgyainkat is különlegessé legalább annyira amennyire az öltözködésünket? Ugyanazon formákat és színeket használva? Milyen érzés lenne nem beleolvasni a környezetbe, hanem inkább ízlésesen kilógni?

Lényeg a lényeg, hogy ahogy egy kávégép fel tud vidítani Téged, úgy Te is fel tudod vidítani a saját asztalodat például virágdekorációval, a konyharészt az irodában (mondjuk egy kapszulákból kirakott smiley-val), vagy akár egy szimpla vázára rajzolsz speciális tintával ábrákat, amiket szeretsz! A lényeg hogy tedd magad túl azon a szürkeségen, ami benned van és szedd elő a színességet; úgy ahogy Agatha is csinálja! ; )

Chapter 16 - Genfi "katyvasz"

MÉG ÉLEK! Csak szörnyen keveset vagyok sz.gép előtt és szörnyen keveset van időm ezzel foglalkozni. Mégsem akarok mentegetőzni hisz így titeket veszítelek el, akik eddig rendszeresen olvasták a blogot... Valamint nem annyira egyszerű 5darab chapterrel a fejemben élni a mindennapokat, hisz csak az a bizonyos 'gépelési idő' hiányzik... nade meguntam a banánt, itt a következő:

A katyvasz sok minden beletartozik… Épp ezért is írok le egy csomó kis apróságot, most átvezetésként az újabb kalandok felé! ; )

Az AuPair munka elsősorban otthonülős meló, főleg akkor, ha kicsi gyerekekre kell vigyázni. Ez azt jelenti, hogy Te hétfőtől-péntekig otthon (vagy a lakásban) töltöd az egész napot, álmodozva arról hogy kimehetsz vagy elmehetsz a gyerekkel a házból… Igen, mert vannak olyan szülök, akik rád bízzák a csemetét (a család szeme fényét) de ne vidd sehová, mert a végén történik vele valami… ennyit a bizalomról… Szóval, ha egy ilyen ember (Én és még egy pár barátnőm) kiszabadul a városba meginni egy Monaco-t (gránátalma-szörpös Heineken) mondjuk pénteken, akkor annak megadjuk a módját. Értem ezalatt a szép ruhát/szoknyát magas sarkúval.  Legutóbb egy hasonló helyzetben az OktoberFest-t ünnepeltük meg a sok német/osztrák Genfben dolgozó emberkékkel és nyugtáznom kellett, hogy kicsit kellemetlen volt a helyzet (legalább is számomra) Hisz mindenki minket nézett… Persze a pasik elmormolták a saját ízlésű véleményüket magukban, ahogy elnéztem jó vélemények születtek! :P Ez az egész persze nem tartott öt percnél tovább, de kicsit valami hülye filmbe éreztem magam, mint amikor a főhősök belépnek az ajtón és szinte minden ’spotlights’ rájuk szegeződik… :$ Akkor furcsa érzés volt, visszagondolva viszont már megmosolyogtató.

Új munkahelyemből kifolyólag, új munkaköri feladatok is jöttek szerény életembe. Nah most erre az egészen új mozgásokat is magába foglaló feladatkörre úgy gondoltam eddig, hogy ’Oh, ezt tudnám csinálni, de…’ Igen, ott van egy hatalmas ’DE’ Ködösítés helyett kibököm már miről is van szó és ez a kutyasétáltatás. Nekünk Magyarországon mindig volt kutyánk, amikor Budapesten laktunk akkor is. Ott mondjuk el is vittük sétálni, de erről nagyon haloványak az emlékeim; majd Sarudon volt az ebeknek 2000m2 –es kert ahol lehet rohangálni eleget. Szóval most jött egy olyan hogy kutya is van, amit sétáltatni is kell ám. Persze eleinte furcsa volt, majd egyre jobban tetszett hisz azért elég jó popsi formálás is, hisz nem azért mész el sétálni, mert Te szeretnél, hanem azért mert ’el kell vinni a kutyát’, mert a ’kutyának szüksége van rá’. Így észrevétlenül is átmozgat az eb! ;) Ez mekkora már, hogy úgy tornázol, hogy észre se veszed! A négylábú személyi edzőm persze nem éri be napi 3 körrel és persze nem csak sétál… Hagy maga után kicsi pakkokat is, amit szagok és undor ide vagy oda, össze kell ám szedni! Hisz milyen citizen vagy ha ott hagyod? Hogy gondolsz a többi városlakóra? Tudtommal senki se szeret beletappancsolni egyetlen egy ilyen pakkba; Én se. Így összeszedjük és erre vannak ám zacskók is, csak erre. És nem csak úgy, mint otthon hogy látod, hogy hol a helye, üresen… dehogyis… minden utcában, ahol általában szokott egy kutyasétáltatós tour lenni van kihelyezett gyűjtőzacskó dobozka a villanyoszlopon TELE zacskókkal… Ami fontos és értékelendő!

Van egy másik dolog, ami kifejezetten tetszett itt, hogy vannak kutyás és nem kutyás parkok. Ezalatt azt értem, hogy vannak elkülönített részek, derékig érő kerítéssel, ahol elengedheted a kutyádat és megfuttathatod anélkül, hogy bárki és ideges lenne… ez jó a kutyának és jó a gazdának is. Az utolsó kutyás furcsa dolog, amit tapasztaltam, az a gazdák közötti ridegség volt. Anno, a fővárosi életünkben a kutya sétáltalás, más kutyás barátokkal történő találkozást is jelentett. Itt sajnos nagyívből kell kikerülnöd a másik kutyasétáltatás kellős közepén lévő párost; szerintem olyan elven hogy ’tuti összeugranának’ a zéró toleranciához hasonlóan van zéró szaglászás is… nehogy még a végén a másikat veszélybe sodorjuk… így egy nap alatt sokszor háromszor is érzem magam hősnek, hogy túléltük a trip-t nagyobb baj nélkül. Hát nah, ilyen ez a kutyabusiness. :D

 Mostanság ahogy volt lehetőségem utazni egy kicsit Európán belül is, minden városban vannak ’Interesting Faces’. Ezekből az emberekből nyáron van a legtöbb a jó időből kiindulva, de vannak olyanok is, akiket nem tántorít el hóesés vagy zúzmara sem. Találkoztunk így élő szobrokkal, utcai magic show-t adó varázslókkal, zenészekkel, mint például személyes kedvencem az a csávó, aki gitározott és ballonflakonból és kotyogós kávéfőzőből eszkábált össze dobszerelést vagy Londonban a srác a biciklijét szedte szét és abból csinált dobfelszerelést! : O Az utcai zenészekről inkább nem mondanék semmit, akik állandó jelleggel vannak Genfben, állandó repertoárral… Mondjuk mostanság nem láttam őket, így lehet, hogy ők is hazamentek karácsonyra és „elfelejtettek” visszajönni. :P

Általában nem vagyok allergiás külföldön élő magyarokra, sőt szerintem kifejezetten jó dolog az összetartás és a szellem, amit képviselnek. Sajnos viszont elveszik az embertől azt az aprócska örömöt, hogy boldogan és felhőtlenül beszélhet egy olyan nyelven, amit a környezete nem ért meg… Volt rá példa, hogy egyik barátnőmmel teljesen felhőtlenül beszélgettünk magyarul a buszmegállóban, majd egy idősebb bácsi odafordult hozzánk és megkérdezte, hogy mi is voltunk a koncerten a templomban? Én kb. két másodpercig se köpni se nyelni nem tudtam, majd egy nem annyira lelkes 'Sajnos mi nem voltunk...' mondattal reagáltunk egyhangúan. A bácsi azt hitte, hogy minden magyar jár ezekre a programokra kortól és beállítottságtól függetlenül, mi meg azt, hogy mi sem tudunk normálisan beszélgetni úgy, hogy más ne értse. Lehet önző dolog ez, de engem például kifejezetten zavar ez a dolog… Volt rá példa, hogy a Coop-ban épp a takarítószerek között néztem szét, majd egy nem annyira lelkes vagy szörnyen magyar anyuka közölte a gyerekével, hogy nem veszik meg azt a ketyerét, amit a csemete kinézett magának… természetesen magyarul. Hirtelen azt hittem, hogy nem is Genfben vagyok, gyorsan körbe is néztem, hogy ez a valóság vagy csak álmodom, hisz nem ehhez vagyok szokva ebben a környezetben.

Viszont a kedvenc akkor is a hegedűs bácsi volt még a nyáron, aki elhúzta a nótáit majd járt körbe az asztalok között hátha valaki ad neki némi aprót a zenei szórakoztatásért. Jött hozzánk is, de mi annyira nem figyeltünk oda rá, hisz nagyon benne voltunk a beszélgetésben, majd odaszólt nekünk magyarul, hogy ’kellemes délutánt a szép hölgyeknek!’ mint kiderült a bácsi szlovákiai magyar volt… : ) Volt olyanra is példa, hogy valaki megköszönte nekem azt, hogy tartottam neki az ajtót és reagáltam is rá hogy szívesen, majd 5 perccel később esett le hogy nem ’Merci-t’ mondott hanem ’Köszönömöt’. Szóval kérdem én, hol marad az efféle szabadsága az embernek? Lehet, dél Afrikába kellene költözni… hmmm…

Úgy vélem mára ennyi elég is lesz, hogy megint beizzítsak mindenkit a chapterekkel, hamarosan jön Athén és a többiek! ;) 

Chapter 15 - Copenhagen, ahogy én látom...

Nos, valahol a biciklinél jártam... Hát igen! Tudni kell a városról, hogy nagyon biciklis. Értem én, több a canga, mint az autó. Komolyan! Bennem egy kisváros hangulatát idézte a hely, főleg úgy hogy ahogy fel alá tekertem és láttam, hogy nagyobb biciklisávok vannak némelyik utcában/kereszteződésben, mint normál autófelhasználásra épített sávok! :O Jaj, és igen kaptam kétkerekűt a CS (nem CounterStrike, hanem CouchSurfing) sráctól! Yuuhhhúúúú!!! Ez amúgy azért nagy szám, mert a városi csibe pozicíómat egy biciklin tudom elképzelni a legjobban, már ki is van nézve hogy milyen szeretnék, milyen színekkel. :$ Weboldal itt! Már egy ideje érlelődik bennem a dolog, hisz Amerika óta a titkos vágyam, főleg úgy hogy Buffalo-ban is rengeteg biciklit használó ismerősőm volt. Lényeg a lényeg, hogy nagyon helyi lettem és tetszett is. Például az egyik hídon a tekerő egyéneket számláló masina volt kirakva, hogy hány személy teker át a hídon egy évben. Gondolom statisztikát fognak belőle készíteni, de elég egyértelmű volt hogy többszerese, mint a helyi autóforgalomnak...

Miután én két nappal előbb érkeztem, mint a többiek, így nekem volt kb. 48 órám arra, hogy megszerezzem az alaptudást a helyről és hogy mi merre van. Ezért CS-n leszerveztem 2 csajszival egy-egy talit (a srácon kívül), nemzetközi barátikör-tágítás érdekében. Szeretek olyan emberekkel dumálni egyet, akik totál más környezetből jönnek, máshogy nőttek fel és más körülmények között élnek jelen pillanatban. Az egyik csajszi velem egyidős és Prágában nőtt fel (az egyik olyan város ahová MINDENKÉPP elakarok menni) és kitalálta, hogy megtanulja a  dán  nyelvet. Amivel nem is lenne probléma, ha a helyi nyelvet beszélő társadalom nem arra lenne beállítva, hogy  külföldivel angolul lehet kommunikálni. Az egyik francia prof is mondta, hogy ahogy rájönnek hogy nem vagy original speaker, automatikusan váltanak át angolra. De kérdem én, akkor hol lenne a challenge? Igaz emiatt én is szívok itt Genfben, hisz ezek is váltanak át angolra... de az eddigi próbálkozásaim azt mutatják, hogy ha látják az emberen azt, hogy legalább megpróbálja akkor hagyják, majd elismerik, hogy azért megy az...

A másik egy orosz csaj volt, aki a munkájából kifolyólag utazik egy csomót. Vele megbeszéltem, hogy mennyire körülményes az utazás Európába Moszkvából, hisz nincs sok járat (értem én repülő), ami meg van, az cseszett mód drága. A másik nagyon vicces rész az az volt, ahogy beszélt. Egyik barátnőm vérprofin tudja utánozni az orosz akcentust... most már kijelenthetem, hogy vérprofin. Hisz totál ugyan úgy beszélt az orosz csaj, mint ahogy barátnőm prezentálta hónapokkal azelőtt... Persze nem tehet róla, mert orosz kiejtésből az angolt kihozni azért kihívás, de mindenképpen megmosolyogtató. 

A hostelben is sikerült összefutni egy pár emberrel. Ökör iszik magában felkiáltásra egy ír és egy amerikai sráccal (fiatal suhanc from Texas) kezdtem el haverkodni és velük is egy hatalmas estét sikerült zárni. Másnap meg már jöttek is a többiek...

A város, ahogy én láttam...

Ahogy már egy picivel fentebb említettem mindenki vált angolra, ha hallják hogy nem vagy helyi. Ennek egy aprócska, de annál jelentősebb oka van. A dán nemzet rájött ama töpörtyűnyi tényre, hogy a saját nyelvükkel nem fogják megváltani a világot. Így az összes filmet (nagy százalékban angol nyelvű), ami landol a mozikban arrafelé, nem szinkronizálva, hanem egyszerűen feliratozva. Az ÖSSZES! Egytől egyik... így még az elektronikai üzletben a világ végén is beszélnek angolul, ahelyett hogy kapásból bepánikolnának az idegen nyelv hallatán. Őszintén szólva az ötletet cakk-un-pakk átültetném a magyar kultúrába. Hisz egy rész jobban fejlődne mindenkinek az angol tudása és talán az emberek is lassan elkezdenének szó szerint beszélni angolul, nem csak érteni... Másrészről az idősebb nemzedék is( például Édesanyámék generációja, akik még oroszt tanultak majd jobb esetben angolt ugyanattól a tanártól pár évvel később) könnyebben állna rá a nyelvre. Sajnos ki kell hogy jelentsem, hogy a mostani Magyarországon (ahogy tapasztaltam és hallom) feltétlenül (és papír függvényében) kérik az angol tudást és kommunikáció készséget, többi nyelv ide vagy oda. Barátnőm perfekt francia és nem tud elhelyezkedni, mert nem beszél (papíron) angolul annak ellenére hogy érti és el tudna kommunikálni vele... de abba is hagyom hisz miért kritizálom az országot ha otthon sem vagyok...

Összegezve: Vegyünk példát a dánokról!

A másik földrajzi okokból kifakadó furcsaság, az a nappalok és éjszakák hosszúságának az eloszlása volt. Hisz az ország sokkal közelebb van az északi sarkhoz, mint magyarhonunk vagy Svájc. Ebből kifolyólag a nyári vagy téli félév függvényében, a nappalok hosszabban és az éjszakák rövidebbek vagy épp fordítva. Én pont kifogtam az első variációt, hisz sötétedés olyan este 11re fejeződött be és hajnali 5kor már világos volt... Gondolhatjátok, én, aki imád aludni és dorbézolni(értek én ezalatt minden napközben végezhető tevékenységet, mint olvasás, filmnézés, chapterírás, tanulás etc.) én éjszaka jobban szeretem csinálni, mert amikor sokan alszanak akkor a város is lehalkul és sokkal könnyebb fókuszálni arra amire éppen kell. A hátulütője ennek viszont, hogy nappal meg nem tudok aludni... szóval vagy nagyon frankó sötétítőfüggönyt kell szereznem vagy szupergyorsan kell dolgoznom... Végülis a négy nap végére fáradtabb voltam mintha nem is mentem volna nyaralni... pont ebből a kifolyólag... 

Tabita és Én

Volt egy nap, amikor barátnőm helyi ismerőse és a tesója körbemutogatott nekünk mindent, amit mindenképpen látnunk és ismernünk kell ha már itt járunk. Ilyen volt Christiania is. Hisz a belvárostól délebbre található városnegyed pont arról híres, hogy ott az emberek törvényen kívül élnek. A városban állandó a probléma velük, hisz nem foglalkoznak semmivel, megvannak a saját törvényeik, ebből kifolyólag nagyon nehezen fogadnak el új embereket. Fényképezni nem volt szabad és erre hatalmas jelekkel is felhívták a figyelmünket (sajna kép nem készült) hozzánk külön oda is jöttek hogy tegyük már rá a kupakot a fényképezőgép objektívére... A kedvencem, ami azért erősen vegyes érzelmeket keltett bennem az a nyilvános fű árusítás volt. Ugyan úgy kell elképzelni a dolgot, mintha a szombati piacra baktatnánk le venni egy pár zöldséget-gyümölcsöt... csak itt ugyan ilyen standokon különböző ítesítésű-minőségű-erdetű és mitomén fajtájú elszívható füvet lehetett venni... Tiszta Amszerdam, csak kicsit máshogy. Igaz nem kérdeztük meg, de szerintem gombát nem lehetett venni... :P Nem utolsó sorban a kicsi közösség saját készítésű dolgait árulja némi pénzszerzési lehetőség fejében, így például egyik ismerősöm egyedi gumicsizmával tért haza! ;)

Azok a bizonyos elefántok..

A másik dolog, ami lényegében már a reptéren az arcomba mosolygott, azok a tarka-barka elefántok voltak. A város minden pontján amerre jártam volt egy elefánt és mindegyiknek személyre szabott volt a dekorációja. Személyes kedvencem a kekszes volt, amiben önmagamra ismertem és nagyon gyorsan át is kereszteltem Cookie-elephant-re. Úgy hogy büszkén kijelenthetem, hogy Sütikének már van elefántja is! ;) :P Természetesen ilyen megmozdulásokkal már otthon is, itt is és amerikában is találkoztam. Errefelé és otthon is a tehén a sláger, Bufiban meg a bölény, de mindig ugyanaz a koncepció. 

Ezt leszámítva megvolt az alap sightseeing tour, láttam minden fontos épületet, a legnépszerűbb sétálóövezetet, rengeteg hajót, a dán királyi palotakomplexumot és őrségváltást is. Több kép a szokásos helyen megtekinthető!!

Ha van kérdés commentben várom, ha nincs akkor lehet állandó olvasónak feliratkozni. Ez volt a reklám része a szövegelésnek. Valamint megmondtam hogy nem lesz megint 3 hónap a két chapter között! ;)

Chapter 14 - Copenhagen á la carte...

Először is szeretnék bocsánatot kérni minden Olvasótól... Az elmúlt 3 és fél hónap másról szólt mint azelőtt. Szükségem volt egy kis inspirálódásra, világlátásra és szerény személyem értékelésére, hisz megint munkaváltás volt lelki push-down-okkal, valamint rámtört az 'Úristen-egy-éve-vagyok-kint-és-költöznöm-kéne' érzés is. Szószaporítás helyett, megtörténtek azok az események amik segítettek előre és persze az eltelt idő is arra enged következtetni hogy túl vagyok egyen és máson. DE mától a hallgatásnak vége... az igazi Süti visszatér, hisz azért van miről mesélni! Rengeteg behatás az életemre, más kultúrák, utazások és sok minden apróság! csakis kizárólag ahogy tőlem megszokhattátok! ;)

Ott folytatom ahol abba hagytam még augusztusban, úgy is eléggé le vagyok maradva... Szóval vágjunk a gulyáslevesbe és repüljünk Koppenhágába! ;)

A Kis hableány a jobb oldalon...

A még július végére kalkulált 4 napos kalandozást úgy vártam, mint kisgyerek a karácsonyt... Miért? szimplán azért, mert lehetőségem volt elszakadni Genftől egy picit, szusszanni egyet, találkozni Amerikában megismert dán barátnőmmel (lényegében ő volt az oka amiért ez a város lett a number 1, a meglátogatandó európai nagyvárosok listáján) és kielégíteni a kalandvágyamat! A dán fővárost nem hiszem hogy be kell mutatom, mindenki el tudja képzeli nagyjából hogy hol van és talán még a kishableány szobra is eszébe jut a jobbaknak! ; )

Az olcsó repjegy foglalás végett a gépem Basel-ből indult hajnali 6-kor, ami akármennyire is szépen nézzük 3 órányira vagy Genftől és a '2 órával előbb legyünk a reptéren' biztonsági számításokkal is 5 órával korábban kellett elindulnunk, azaz hajnali 1 - fél 2 körül... brrr... Az éjszaka kellős közepén történő indulásokról mindig ugyanaz a véleményem. Éjjeli bagoly üzemmódomnak köszönhetően inkább nem alszom aznap éjszaka és inkább iszom plusz 3 bögre kávét, minthogy bealudjak és lekéssem a gépemet.... ( Az 'ágyúzhatnának mellette, ha alszik' saját kifejezés tökéletesen körbeírja azt hogy könnyedén tovább alszom ha az ébresztő csörög, fontosság ide vagy oda.) Basel már a német részén van Svájcnak és fura is volta  sok német kiírás... őszintén szólva úgy éreztem magam mint az elsős csemete az iskolában tanévnyitón; minden új és más és olyan idegen szavak vannak mindenhová felírva... : ) Majd szokásos reptér search, be-check-olás, beszállás és újra repülés! Szeretek repülni, mert gyors és hatékony, valamint gyönyörű a látvány és a legrosszabb-komorabb napból is egy napos mosolygós napot tud varázsolni, akár nyáron, de főleg télen! Persze ahogy megkezdődik a leszállás a felhők egyre közelebb kerülnek és lassan megint látni lehet a googlemap által mutatott általános sakktábla szerű vagy zűrzavaros utcagombolyagokat. Személy szerint utálok leszállni, a légnyomáskülönbség és a lassú ereszkedés egyszerűen megőrjít, bedugul a fülem tőle és rosszul vagyok, nem émelygősen, de egyszerűen már azt várom hogy hopp nézd már egy reptér és máris gurulunk. Ezt az alap rossz hozzáállás megtarkította egy fülfájás is. Igen, olyan volt mintha fülenként 4-5 darab hosszúkás tűket szúrkálnának a fülembe, kihúzva, vissza beszúrva... az idejét nem tudtam hogy meddig tartott, de aznap csak délutánra javult meg a hallásom. Szörnyű élmény, de a tény hogy megérkeztem az első általam még nem ismert európai városban feledtetett mindent!

A metró amivel bementem a városban, olyan volt mint egy 22.századi űrhernyó, teljesen letisztult, tiszta egyszerű, de praktikus formák, majd a kedvenc részem amikor a föld alá értünk akkor fallal van elválasztva a sínektől a peron. Igen, úgy áll meg a metrókigyó, hogy az ajtók pont találkozzanak, így nincs sínekre esett halálos áldozat, nincs vér és nagyobb a biztonság is. Értem én hogy a sárga felfestett csík például Budapesten figyelmeztetésre szolgál, de a kósza embert nem fogja meggátolni abban hogy ne lépen közelebb, de bezzeg egy műanyag fal aminek nekirohanhat...annyi esze csak van, nem? Nekem ez kifejezetten tetszett, hisz egy csomó hibalehetőséget zár ki, igaz némi anyagi befeketetéssel ugyan...

A városba olyan reggeli 9 körül érhettem, a gépen történő félalvásból kifolyólag nem voltam fáradt, sőőőőőt túltengett bennem az adrenalin. Hisz, amíg a metrómegállótól a hostel-ig értem, lepergett előttem az előttem álló kalandok sorozata, az izgalom maga, hogy uj embereket fogok megismerni, találkozom végre dán barátőmmel és hogy mindezeket a kalandokat nem egyedül fogom megélni.  YIHAW!

reggeli

Aztán persze megtaláltam a hostelt, szobámat igaz nem foglalhattam el, de legalább a cuccaimat ledobhattam és a reptérről szerzett térképemmel a nyakamba vettem a várost. A lelkesedésem közben persze nem nyugodott, felhívtam azt a srácot, aki ajánlott nekem egy cangát arra a hétvégére és egy összefutást hogy azért mégis mondja már el 10 percbe mi-hol-merre-miért etc... Erre az ösztöző beszélgetésre a Baresso Coffee adott helyet. Tiszta Costa, Mimi barátném imádná és biztos lennék benne, hogy a lakótársát is elvinné! ; ) A sráccal a Couchsurfing-ről ismertem meg, amit egy írtózatosan hasznos weboldal. Most ahelyett hogy 1 egész bekezdésem keresztül ajnároznám az oldalt, ehelyett inkább ismertetem hogy miért jó! A lényege arról szól, hogy akik utaznak (például én...) azok az adott városba bejelentkeznek és tudnak a helyiekkel kommunikálni, mi merre van, mit érdemes megézni, special local knowledge, amit a guidebook-ok nem mondanak el... sokkal jobban szeretem, mint a 'normál sightseeing'-et. 

Szóval minden hasznos infóval biciklivel a birtokomban elindultam felfedezni a várost. Nos, ezen a ponton fog a szövegelésem formát váltani, hisz eddig csak sima utazós blabláról írtam. Nem fogom (nem kell sírni...) leírni az összes nevezetességet a city-ről. Ezt leszámítva minden mást le fogok írni a folytatásban... de arra legalább nem kell majd 3 hónapot várni! ;)PROMISE!